Közérdekű információk

Idén is lesz önkormányzat által támogatott nyári tábor

Helyben szervezzük meg a  járvány helyzet miatt ebben az évben az önkormányzat által támogatott nyári tábort.

Törekszünk arra, hogy kis  létszámú csoport legyen együtt,  maximum 10 fő, a program változatos és élményszerű legyen, és ha több turnusra is beíratja a szülő a gyermekét, akkor is jól érezze magát.

Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy június és augusztus  utolsó két hetében a tankerület gondoskodik a gyermekfelügyelet megszervezéséről. Önkormányzatunk június 29 és július 3 között a Keszi-Köszi táborba várja a gyermekeket, melynek programját a múlt évihez hasonlóan a Híd Családsegítő és Gyermekjóléti központ állítja össze. Nagyon népszerű volt, a gyermekek nagyon élvezték a szakemberek személyes figyelmét a foglalkozások alatt.

Július 6 és augusztus 14 között a Széchenyi Iskola területén szervezzük meg a tábort, ez lesz a bázis. Reggel 7.30-tól délután 16.30-ig várjuk a gyermekeket.  Sport, zene, tánc, kézműves foglalkozások, heti egy  Velencei-tó, Északi-strand fürdőzés szerepel a tervben, a költségek függvényében. Célunk, hogy a szülőknek ne kerüljön többe 13 ezer forintnál az öt nap. A végleges összeget június második felében tudjuk megmondani.

Már várjuk a jelentkezéseket a Széchenyi Iskolában Németh Katalinnál, a katalinmm@gmail.com , az önkormányzatnál a bede.bakacs@gmail.com és a tajti.eniko@budakeszi.hu e-mail címen.

Érdeklődni lehet a +36 23 535-710/110-es melléken, vagy a +36 30 951 3368-as telefonszámon, Bakács Bernadettnél.

 

Bakács Bernadett

Megosztom a cikket

A DEPÓNIA NONPROFIT KFT. KÖZLEMÉNYE

INTÉZKEDÉSEK A DEPÓNIA NONPROFIT KFT. BUDAKESZI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁN

Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a koronavírus magyarországi megjelenése miatt a DEPÓNIA Nonprofit Kft. vidéki személyes ügyfélszolgálatai működését 2020. március 16-tól határozatlan ideig felfüggeszti.

Arra kérjük Ügyfeleinket, hogy az elkövetkező időszakban a ügyfélszolgálatokon történő személyes ügyintézés helyett az alábbi telefonos, illetve elektronikus ügyintézés lehetőségével éljenek:

Számlázással, szerződéskötéssel kapcsolatban:

  • telefonon a 22/504-412 illetve a 22/507-419 telefonszámon,
  • elektronikusan e-mailben az ugyfel@deponia.hu vagy a titkarsag@deponia.hu e-mail címeken,
  • a Társaság deponia.hu weboldalán az Ügyfélszolgálat menüpont alatt található Online ügyfélszolgálat használatával.

Szállítással, edényürítéssel, el nem szállított hulladékkal, edénytöréssel kapcsolatban:

Társaságunk folyamatosan nyomon követi a koronavírus megjelenése okozta helyzetet és a hivatalos ajánlásoknak megfelelően hozzuk meg további intézkedéseinket.

Köszönjük Ügyfeleink felelős együttműködését!

Az esetleges kellemetlenséggel kapcsolatosan szíves megértésüket és türelmüket kérjük!

Székesfehérvár, 2020. március 12.

Depónia Nonprofit Kft.

Megosztom a cikket

Önkormányzati ügyintézés elektronikusan!

2019 januárjától már minden magyarországi településen, így Budakeszin is elérhető lesz az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján.

Megosztom a cikket

Tovább

Forgalmirend-változás és vízhiány

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy 

a József Attila utcai – Széchenyi utcai vízvezetéket a Fővárosi Vízművek Zrt. részlegesen felújítja.

A munkavégzés ideje:

2019. október 23. (szerda) 6.00 órától 20.00 óráig

A munkavégzés ideje alatt a József Attila utca zsákutca lesz a Batthyány utcáig, továbbá a József Attila utcában vízhiány lesz.

Kérjük a lakosság szíves megértését és türelmét!

Budakeszi Polgármesteri Hivatal

Megosztom a cikket

Október 14-én, hétfőn ügyeleti rendszer a Budakeszi Polgármesteri Hivatalban

Tisztelt Ügyfelek!

Tájékoztatom Önöket, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán a helyi választási iroda tagjaiként dolgozó köztisztviselők a szavazást követő napon pihenőnapjukat töltik, ezért 2019. október 14-én, hétfőn a Budakeszi Polgármesteri Hivatal ügyeleti rendszerben működik.

Az ügyfélszolgálaton beadványokat átveszünk.
Megértésüket köszönjük!

Megosztom a cikket

Országos Vállakozói Mentorprogram

2019. október 10-én, 10 órakor kerül sor az Országos Vállakozói Mentorprogram Pest megyei megnyitójára a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös rendezvényeként. Vállalkozásfejlesztési programunkban egyrészt beszállítói, másrészt külpiaci területen várjuk az átfogó képzésben mentorálandó szerepre pályázó megyei  kis- és középvállalkozások jelentkezését.

Magyarország Kormánya kiemelt projektként kezeli a mentorprogramot, így közvetlenül fordulunk Pest megye településeihez, hiszen a helyi vállalkozások versenyképességének növelése leginkább a helyi, illetve a régiós gazdaságra van jótékony hatással

Megosztom a cikket

Változás a védőnői tanácsadások időpontjában

2019 10.08-án a Védőnői Szolgálatnál a védőnői tanácsadások továbbképzés miatt elmaradnak.

Szabadságon lesznek a következő védőnők:

  • Bak Zsuzsanna 2019.10.21-22 Helyettes: Takács Tímea
  • Garamvölgyi Virág 2019.10.21.-2019.10.25. Helyettes: Tóth Nóra
  • Tóth Nóra 2019.10. 28-29 Helyettes: Garamvölgyi Virág

A Szabadságon lévő védőnők gondozottait a helyettes védőnők saját  tanácsadási időben fogadják.

Egyéb esetben a központi számon elérhetőek vagyunk.

(06-23-451-919)

Köszönettel. Budakeszi Védőnői Szolgálat

Megosztom a cikket