KT-határozatok 2021. VII. 29.

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 197/2021. (VII.29.) Kt. határozata Budakeszi településrendezési eszközeinek részleges módosításával kapcsolatban

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megismerte az érintett véleményező szervezetek állásfoglalását, és elfogadja az erre vonatkozó, a jelen határozat 1. mellékletét képező állásfoglalást, és azt, hogy ennek megfelelően a város módosuló Településrendezési Eszközei módosításra kerüljenek.

 

  1. Kéri HÉSZ pontosításaként a 12.§ (11) bekezdésének módosítását az alábbiak szerint, melyről az érdekelt államigazgatási szervek tájékoztatása szükséges:

„(11) Az Lke-1, Lke-1*, és Lke-2 jelű építési övezetben, valamint az Lk1 jelű építési övezetben és az Lk2 jelű építési övezet telkein új épületeket közvetlenül az oldalhatárra el lehet helyezni.”

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Budakeszi településrendezési eszközeinek módosításával kapcsolatos véleményezési eljárást lezárja.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a módosításokkal javított Településrendezési Eszközök tervezetét küldje meg a PMKH Állami Főépítészének a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 36. § c) pontja és 40.§-a szerinti végső véleményezésre.

 

 

Felelős:     dr. Győri Ottilia polgármester

Határidő: 1-3. pontok: azonnal

  1. pont: a döntést követő 15 napon belül
Megosztom a cikket

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 196/2021. (VII.29.) Kt. határozata a Márity László utcában kiemelt gyalogátkelőhely létesítéséről

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kiemelt gyalogátkelőhely megvalósítására összesen bruttó 5.771.944,0 Ft keretösszeget biztosít, melynek fedezete az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 6/2021. (II.25.) önkormányzati rendelet 2. mellékletének Kiadások 2.1 Beruházások sora.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy az 1. pontban meghatározott munkák elvégzésére árajánlatokat kérjen be kivitelező cégektől.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy az 1. pontban meghatározott keretösszeg erejéig jogi megfelelőség igazolása mellett szerződést kössön a legjobb ajánlat adóval az építési engedély megszerzését követően.

 

 

Felelős:      dr. Győri Ottilia polgármester

Határidő:  1. pont: azonnal

  1. pont: a döntést követő 15 napon belül
  2. pont: az építési engedély megszerzését követő 15napon belül
Megosztom a cikket

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 195/2021. (VII.29.) Kt. határozata a járdaépítési pályázatok elbírálásáról

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Járdapályázat 2021” elnevezésű lakossági részvétellel megvalósuló pályázatán a mellékletben felsorolt személyeket, az ott meghatározott összegeknek megfelelően részesíti támogatásban.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázókkal külön-külön, a járdaépítő közösség létrehozására vonatkozó megállapodást jogi megfelelőség igazolása mellett aláírja.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a támogatások összegének fedezetére bruttó 2.500.000,0 Ft, azaz bruttó kettőmillió-ötszázezer forintot biztosít, melynek fedezete az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 6/2021. (II.25.) önkormányzati rendelet. 2. mellékletének 1.3.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Budakeszi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Kft.-t, hogy az 1-2. pontokban foglalt döntésről értesítse az eredményesen pályázókat.

 

 

Felelős:     1 -3. pontok: dr. Győri Ottilia polgármester

  1. pont: Korondy Tamás, a BVV Kft. ügyvezetője

Határidő: 1. pont: azonnal

  1. pont: a döntést követő 30 napon belül
  2. pont: azonnal
  3. pont: a döntést követő 5 napon belül
Megosztom a cikket

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 194/2021. (VII.29.) Kt. határozata a meleg-aszfaltos útjavítási munkálatok költségeiről

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a melléklet szerinti meleg aszfaltos útjavítási munkálatok elvégzésére vonatkozóan jogi megfelelőség igazolását követően vállalkozási szerződést kössön a Budakeszi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Kft-vel.
  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1. pontban meghatározott kötelezettségvállalás fedezésére bruttó 2.496.947,0 Ft összeget biztosít Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2021. évi költségvetéséről szóló 6/2021. (II.25.) önkormányzati rendelet 2. mellékletének Kiadások 1.3. Dologi kiadások sora terhére. 

 

Felelős:     1-2. pontok: dr. Győri Ottilia polgármester

Határidő: 1. pont: a döntést követő 30 napon belül

  1. pont: azonnal
Megosztom a cikket

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 193/2021. (VII.29.) Kt. határozata a Budakeszi belterület 7331/1 hrsz.-ú ingatlanból területrész tulajdonjogának átadásáról

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Budakeszi 7331/1 hrsz.-ú, kivett közforgalom elől elzárt magánút megnevezésű, 24 m2-es ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) tulajdonjogának közterület, illetve út céljára történő térítésmentes megszerzését. Az eljárás lefolytatásához szükséges ügyvédi és földhivatali költségeket az Önkormányzat viseli.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy az ingyenes tulajdonjog átruházási szerződést jogi megfelelőségi igazolása mellett aláírja.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja, hogy az Ingatlan ingatlan-nyilvántartásban szereplő művelési ágának kivett út vagy kivett közterület megnevezésre történő megváltoztatását.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy kezdeményezze az Ingatlan, ingatlan-nyilvántartásban szereplő művelési ágának kivett út vagy kivett közterület megnevezésre történő megváltoztatását.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 6/2021. (II.25.) önkormányzati rendelet 2. mellékletének 1.3. sora terhére bruttó 40.000,-Ft keretösszeget biztosít a felmerülő költségek megfizetésére.

 

Felelős:    dr. Győri Ottilia polgármester

Határidő: 1. pont: azonnal

  1. pont: a döntést követő 30 napon belül
  2. pont: azonnal
  3. pont: az ingyenes tulajdonjog átruházási szerződés aláírását követő 30 napon belül
  4. pont: azonnal
Megosztom a cikket

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2021. (VII.29.) Kt. határozata a Budakeszi 3401/2 hrsz.-ú ingatlan értékesítésének elvi támogatásáról szóló Budakeszi Város Polgármestere 390/2020. (XI.26.) határozatának módosítása tárgyában

 

Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 390/2020. (XI.26) Kt. határozatot az alábbiak szerint módosítja:

 

1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elvi támogatását adja a Budakeszi 3401/2 hrsz.-ú kivett út megnevezésű ingatlan ellenérték fejében történő értékesítéséhez, az ingatlan helyzetének ismeretében azzal, hogy az ingatlan-nyilvántartás költségeit a vevő vállalja.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a Budakeszi 3401/2 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozóan értékesítés céljából történő ár meghatározása érdekében értékbecslési ajánlatot kérjen az alábbi cégektől:

 

  1. CITY-FORM 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest, Farkastoroki út 25. C. ép.),
  2. EXPERTING Ingatlan Értékbecslő Korlátolt Felelősségű Társaság (1132 Budapest, Victor Hugo utca 11-15.),
  3. EURO-IMMO EXPERT Ingatlanértékelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1065 Budapest, Nagymező u. 4.),
  4. N.Z.S.Ó. 2001 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. földszint 2.)
  5. GEOKORR Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság (1119 Budapest, Csorbai u. 22/c).

 

Ezen felül további ingatlan értékbecslő cégektől is lehet árajánlatot kérni.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a 2. pont szerinti ajánlatok beérkezését követően, a legkedvezőbb ajánlatot adó céggel a szerződést jogi megfelelőség igazolása mellett megkösse.
  2. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri Budakeszi Város Polgármesterét, hogy a Budakeszi 3401/2 hrsz.-ú ingatlan kivett út megnevezésű ingatlanra vonatkozóan készíttessen geodéziai felmérést.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri Budakeszi Város Jegyzőjét, hogy tájékoztassa a kérelmezőt a döntésről és értesítse ki Budakeszi 3402 hrsz.-ú kivett saját használatú út megnevezésű ingatlan tulajdonosait.

 

6.Budakeszi Város Önkormányzatának Polgármestere a geodéziai felmérést és az értékbecslést, azok elkészültét követő 45 napon belül a Képviselő-testületi ülés elé terjeszti.

 

  1. A kötelezettségvállalás fedezetére az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 6/2021. (II.25.) önkormányzati rendelet. 2. mellékletének 1.3 Dologi kiadások sora terhére bruttó 120.000,- Ft keretösszeget biztosít.

 

 

Felelős:     1., 2., 3., 4. 6., 7. pont: dr. Győri Ottilia polgármester

  1. pont: dr Danó János jegyző

Határidő:  1. pont: azonnal

  1. pont: a kiértesítést követő 20 napon belül
  2. pont: az ajánlatok beérkezését követő 20 napon belül
  3. pont: a kiértesítést követő 20 napon belül
  4. pont: a döntést követő 20 napon belül
  5. pont: a geodéziai felmérés és az értékbecslés elkészültét követő 45 napon belül
  6. pont: azonnal”

 

 

Megosztom a cikket

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 191/2021. (VII.29.) határozata a Budakeszi Vállalkozói Park pályázat ismételt kiírásáról

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt, hogy a Budakeszi Vállalkozói Parkban fennmaradó telkek vonatkozásában pályázatot hirdet hosszú távú bérleti szerződés megkötésére a melléklet szerinti pályázati kiírás és bérleti szerződés tervezet alapján.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt, hogy a fenntartási időszakot követően a Bérlő vételi ajánlatot tehet az általa bérelt bérleményre vonatkozóan.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt, hogy amennyiben ingatlan értékesítésről születik döntés, a bérleti díj minimum összege (3.000 Ft/m2 előleg, ill. 1.000 Ft/m2/év bérleti díj) beszámításra kerül a vételárba.

 

 

Felelős:     1-3. pont: dr. Győri Ottilia polgármester

Határidő: 1-3. pont: azonnal

Megosztom a cikket

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 190/2021. (VII.29.) határozata Budakeszi Város Polgármestere 23/2021. (II.25.) határozat 3. pontjának a visszavonásáról

 

Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt, hogy Budakeszi Város Polgármestere 23/2021 (II.25.) határozat 3. pontját visszavonja.

 

 

Felelős:     1. pont: dr. Győri Ottilia polgármester

Határidő: 1. pont: azonnal

Megosztom a cikket

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 189/2021. (VII.29.) Kt. határozata a Budakeszi Város Önkormányzata és a VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt. közötti Megállapodás 1. sz. mellékletének jóváhagyásáról

 

Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Budakeszi Város Önkormányzata és a VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt. közötti Megállapodás 2021. augusztus 14-től érvényes 1. sz. mellékletét.

 

 

Felelős:    dr. Győri Ottilia polgármester

Határidő: azonnal

Megosztom a cikket

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 188/2021. (VII.29.) Kt. határozata a „Testvértelepülési programok és együttműködések támogatása 2021” című pályázaton történő részvételről

 

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett „Testvértelepülési programok és együttműködések támogatása 2021” pályázatára.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a pályázati dokumentációt határidőre nyújtsa be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. részére.

Felelős:     dr. Győri Ottilia polgármester

Határidő: 1. pont: azonnal

  1. pont: 2021. augusztus 2.
Megosztom a cikket