Budakeszi Város Polgármesterének 23/2021. (II.25.) határozata a Budakeszi Vállalkozói Park pályázat eredményéről és a pályázat ismételt kiírásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm. rendelet 1. § értelmében a Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó SARS-CoV-2 koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésének felhatalmazása alapján veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja.

E rendelkezések alapján Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének feladat- és hatáskörét gyakorolva a következő határozatot hozom:

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Polgármestere dönt, hogy Budakeszi Város Önkormányzata nevében a Budakeszi Vállalkozói Parkban kialakítandó telkek forgalmi értékének meghatározása érdekében ajánlatot kér az alábbi cégektől:

 

  • N.Z.S.Ó. 2001 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
  • IDD Budapest Pénzügyi Tanácsadó és Vagyonértékelő Kft.
  • CITY-FORM 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

 

A beérkezett ajánlatok közül a legkedvezőbb ajánlatot adó céggel jogi megfelelőség igazolása mellett szerződést köt az értékbecslés elvégzésére vonatkozóan. A kötelezettségvállalás fedezete az Önkormányzat 2021. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló 38/2020. (XII.17.) önkormányzati rendeletének. 6. §. 1. c) pontjában kapott felhatalmazás alapján bruttó 400.000,- Ft.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Polgármestere dönt, hogy a Budakeszi Vállalkozói Parkban fennmaradó telkek vonatkozásában pályázatot hirdet hosszú távú bérleti jog alapítására vonatkozóan a melléklet szerintiek alapján.

 

  1. Budakeszi Város Önkormányzatának Polgármestere dönt, hogy a pályázat mellékletét képező bérleti szerződés tervezetben átdolgozásra kerül a szerződés 9.8. pontja akként, hogy abban szerepeljen a bérlő részére lehetőségként az adás-vételre vonatkozó előszerződés megkötése és a fenntartási időszak alatt megfizetett bérleti díj minimum vételárba történő beszámítása, valamint a pályázati anyag tartalmazza az adás-vételi előszerződés tervezett szövegét.

Felelős:     dr. Győri Ottilia polgármester

Határidő: azonnal

Megosztom a cikket