A Budakeszi Önkormányzat Képviselő Testülete által elfogadott Négy éves program, illetve a Gazdasági koncepció alapján a 2012-es évben az Önkormányzat a helyi adók közül az építményadó és a telekadó átalakítását határozta el. A kormány gazdaságpolitikai koncepciója, és már meghozott döntései alapján az önkormányzati finanszírozás fokozatos átalakítása várható. Az iskolákat állami finanszírozással kívánják fenntartani, az önkormányzatok közigazgatási, hatósági funkcióit központosítják, összevonják. Az önkormányzatok fő feladatai várhatóan a helyi igazgatás, városüzemeltetés, városfejlesztés, óvoda és bölcsőde fenntartás maradnak. A finanszírozás átalakítása során az önkormányzat lényeges bevételi forrásait vonhatják el, így a bevételek között a helyi adóbevételek szerepe, súlya megnő. Abból indulunk ki, hogy mindezen körülmények mellett Budakeszi lakossága a város helyben toporgása helyett előrelépést vár el. A fenti körülmények figyelembe vételével kezdte el a Pénzügyi Bizottság a helyi adók átalakításáról az előkészítő, egyeztető munkát három hónappal ezelőtt.
Alapelvek, célok:
-
Egyensúly elérése a pénzügyi gazdálkodásban, a működési hiány megszüntetése a 2012-es évben, az önkormányzati vagyon felélése illetve eladósodás növelése nélkül. Az elfogadott 2012-es Gazdasági koncepció erre az elvre épül. Így az adóemelésből származó többletbevétel ne az önkormányzat és intézményeinek a napi működtetésére fordítódjon, hanem az önkormányzati szolgáltatások javítására és a lakosság számára érzékelhető fejlesztésekre.
-
Az adóbevételek növekedése következtében a közbiztonság, a városüzemeltetés területén tudunk előrelépést elérni, kisebb saját finanszírozású projekteket tudunk indítani, de az önszerveződéses projektek önkormányzati támogatásával a közvetlen lakókörnyezetet érintő problémák ügyében is előrelépést lehet elérni (pl. csapadékvíz elvezetés, járdaépítés).
-
A vagyoni típusú adóknál egyenletes teher eloszlás legyen. Ne kizárólag az építmények legyenek vagyoni típusú adóval terhelve. Ezért kiterjesztjük a HÉSZ szerint beépítésre szánt lakó, gazdasági és vegyes területekre a telekadót.
-
Az adóztatás struktúrája egyszerűsödjön, egyenletesebbé váljon (pl. lakás – nem lakás közti adózási különbségek csökkentése).
-
A bejelentett lakók kedvezménye megmaradjon, kibővüljön.
-
Lineáris adóztatás bevezetése a progresszív adóztatás helyett, az adó a nm-ben mért terület szerint egyszerűen számítható.
-
Méltányosság érvényesítése a kedvezmények szélesítése által, a pénzügyileg nem terhelhető lakossági csoportok támogatása (60 év feletti nyugdíjas kedvezmény bevezetése, 70 év feletti adómentesség, gyermekkedvezmény mértékének növelése, illetve ezen felül egyéni méltányosság lehetősége).
-
Az önkormányzat által támogatott önszerveződéses kis projektek szervezőinek, illetve befizetőinek cselekvő hozzáállását építményadó kedvezménnyel ismerje el az önkormányzat (önszervezéses projektekhez kötött kedvezmények bevezetése)
Telekadó:
A Képviselő Testület döntése értelmében 2011-ben bevezetett telekadó a gazdasági területen (Szőlőskert terület) 250 Ft/nm-re növekszik. A Budakeszire bejelentkezett lakosként tulajdonos magánszemély 60 Ft/nm kedvezményt vehet igénybe.
A HÉSZ szerint beépítésre szánt lakó és vegyes területeken a telkek után 50 Ft/nm lesz a fizetendő telekadó. A Budakeszire bejelentkezett lakosként tulajdonos magánszemély 30 Ft/nm kedvezményt vehet igénybe. Az alanyi kárpótlás által tulajdonossá vált budakeszi lakos magánszemélyek 35 Ft/nm kedvezményben részesülhetnek (beleértve az alanyi kárpótolt leszármazottaiként tulajdonos adóalanyokat).
Építményadó:
Az adózó építmények továbbra is három kategória szerint lesznek megkülönböztetve:
-
építmények, ahol gazdasági tevékenységet folytatnak
-
lakás kategóriába sorolt építmények
-
nem lakás kategóriába sorolt építmények (pl. gazdasági épületek)
Az adó mértéke a gazdasági tevékenységre használatos épületek esetén 1200 Ft/nm. Ebben a kategóriában kedvezmény igénybevételére nincs lehetőség.
A lakás és nem lakás kategóriában egységesen 1000 Ft/nm az adó mértéke.
Budakeszire bejelentkezett magánszemély esetén lakos kedvezmény igénybevételével a lakás kategóriában a fizetendő adó 200 Ft/nm (800 Ft/nm lakos kedvezmény), Makkosmária területén lakás kategóriában a fizetendő adó 400 Ft/nm (600 Ft/nm lakos kedvezmény).
Budakeszire bejelentkezett magánszemély esetén lakos kedvezmény igénybevételével nem lakás kategóriában a fizetendő adó 400 Ft/nm (600 Ft/nm lakos kedvezmény)
Lakos kedvezmény egy adóalany által legfeljebb két építményre vehető igénybe.
A garázs továbbra is mentes az adófizetés alól.
A lakos kedvezménynek maximuma lesz, 180 nm felett (nem lakás kategória esetén 50 nm felett) nem érvényesül a lakos kedvezmény.
A gyermek kedvezmény 12 nm-ről 15 nm-re nő gyermekenként.
60 év feletti nyugdíjas kedvezmény: egyedülálló nyugdíjas esetén 15 nm, házaspár nyugdíjas esetén 30 nm kedvezmény.
A Makkosmária területén lakók magasabb adófizetése (alacsonyabb lakos kedvezmény) által keletkező többlet-bevétellel összehangolva a költségvetésben elkülönült, Makkosmáriára fordítandó forrás jön létre, a fejlesztésre szoruló infrastrukturális helyzet fokozatos javítása érdekében.
FELHÍVÁS!
Mivel a Budakeszire bejelentkezett lakosok továbbra is jelentős kedvezményekhez jutnak az adórendszerben, ezért ezúton is felhívjuk figyelmüket, hogy a kedvezményre való jogosultság igénybevételéhez december 30-ig be kell jelentkezni Budakeszire. Kérjük még ebben az évben érdeklődjenek az adóhatóságnál a részletekről! A lakos kedvezmény 2012-től kiterjesztésre kerül, így akik eddig bejelentkezett lakosként nem voltak jogosultak lakos kedvezmény igénybevételére (nem lakás kategóriában), azoknak január végéig be kell jelenteniük a jogosultságukat, hogy az adó meghatározása a kedvezmény figyelembevételével történjen.
A Képviselő Testület adóváltoztatási döntéseinek lényegét Tóth Gábor, a Pénzügyi Bizottság elnöke foglalta össze. Pontos részletek érdekében keressék a Polgármesteri Hivatal Adó csoportját a 23/535-710 (140. mellék) telefonszámon.
EN
DE
AM



















