Budakeszi Járás

Hulladéknaptár 2017

Ön szerint melyik Budakeszi Önkormányzatának legfontosabb feladata?
 

Tisztelt Állampolgárok!

Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete attól a céltól vezérelve, hogy a város szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket és szervezeteket méltó elismerésben részesíthesse, valamint életműveket, személyüket és cselekedetüket megfelelőképpen értékelve állíthassa példaként a jelen és az utókor elé.

Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján 2013. szeptember 26-i ülésén

Budakeszi Oktatásügyért díjat

alapított

Budakeszi Város Önkormányzata a pedagógusnapi ünnepségen elismeri és díjazza azon pedagógusok, oktatók, intézményi dolgozók jelentős eredményt-hozó munkáját, akik Budakeszi oktatásügye érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeztek vagy a településhez kötődően életpályájukkal elkötelezettségükkel bizonyítottak a pedagógus élethivatás mellett.

A Budakeszi oktatásügyért díjra magánszemély, szervezet, közösség tehet javaslatot.

Kérem városunk lakosságát, hogy indoklással ellátott írásos javaslataikat

2017.április 25-én, kedden 12.00 óráig

a Budakeszi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatára (2092 Budakeszi, Fő u. 179.), vagy e-mailen a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címre eljuttatni szíveskedjenek!

Budakeszi, 2017. március 24.

dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia

polgármester


Felhívás a csatolmányban megtekinthető:

Csatolmányok nevei:
Fájl
Fájl letöltése (oktdij_170425.pdf)oktdij_170425.pdf
Ma 2017. szeptember 22., péntek, Móric napja van.

Akadálymentes honlap

Látogatóink 2011.12.30. óta
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa1245
mod_vvisit_counterTegnap2178
mod_vvisit_counterEzen a héten9145
mod_vvisit_counterMúlt héten11749
mod_vvisit_counterA hónapban36764
mod_vvisit_counterMúlt hónapban39382
mod_vvisit_counterÖsszesen1579774

Jelenleg: 18